Sportfórum : Pető-Haller: az ötödik legjobb idő is kevés volt |
Pető-Haller: az ötödik legjobb idő is kevés volt
Jochapress 2006.10.14. 19:07
Az utolsó méterekig óriási küzdelemben volt a továbbjutásért a Pető Tibor, Haller Ákos kétpárevezős egység (képünkön) az angliai Eton-ban zajló evezős világbajnokságon, ahol végül nem jutottak az első tizenkettő közé.
A korábbi kétszeres világbajnok kettős – amelynek tagjai 2004 tavaszi szétülésüket követően 2005 őszén határozták el, hogy ismét együtt versenyeznek – ez alkalommal nyugodtan hivatkozhat arra, hogy a szerencse ugyancsak elpártolt mellőlük. Mivel nem tudtak egyenes ágon a döntőbe jutni - ehhez az előfutamban az első helyen kellett volna végezniük, s „csak” másodikok lettek -, ezért kénytelenek voltak egy rendkívül erős reményfutamban tovább próbálkozni.
Pető és Haller kedden a négy közül a harmadik reményfutamban indult, ahol szó szerint gigászi küzdelemben dőlt el a két, továbbjutó hely sorsa. Ebben a futamban született az abszolút legjobb idő a fehérorosz egység jóvoltából (6:16.23 perc 2000 méteren), de még a második horvátok is jobb időt értek el (6:16.92), mint a negyedik futamban győztes bulgárok (6:17.29 p.). A magyarok csak az utolsó csapásoknál engedték el a lapátokat, amikor már nyilvánvalóvá lett, hogy nem képesek a második helyen áthaladni a célvonalon. Így az általuk elért 6:20.10 perces idő, a csaknem négy másodperces különbség „becsapós”, de az abszolút sorrendben még így is az ötödik legjobb eredmény, amivel elvileg az A-döntőben lenne a helyük.
Nem vigasz, csak tény: a Pető, Haller duó mellett további, döntőbe várt hajók is csak a 13-24. helyekért lapátolhatnak a későbbiekben. Így az általuk megelőzött olaszok és kínaiak, vagy a második legerősebb reményfutam legfőbb „áldozata”, az ausztrál legények is elvesztették jogos reményüket.
Férfi egypárevezősben Bencsik Gábor futamában be kellett érje a negyedik hellyel (7:14.2), így neki is marad a C-D-döntő.
Vigasz a szezon elején összeült női kétpárevezős eddigi szép teljesítménye. Verőci Lídia és Kónya Aliz futamában a győztes franciák mögött a második helyen, bíztató idővel lépett tovább (6:59.80), s az első tizenkettő között folytathatja szereplését.
Szerdán a magyarok számára szünnap van, ugyanis Varga Tamás és Hirling Zsolt egyenes ágon jutott tovább, s így nekik csak a „kőkemény” három középfutam egyikében kell majd indulniuk az első-második hely egyikéért.
|